Az emberi beleérzést nem diplomával, hanem szívvel adják.

Mesélek Nektek a fodrászomról, Éviről. Állítom, hogy nála a fodrászkodás másodlagos – hozzá a vendégek töltekezni és gyógyulni járnak.

Évinek van egy vendége, 45+os, kicsit teltebb alkatú hölgy. A haja mindig is különösen fontos volt számára, hiszen a teste iránt érzett bizonytalanságát a vállig érő hajkoronájával kompenzálta. Amikor a haja rendben volt, csinosnak és vonzónak érezte magát. 

Aztán jött a diagnózis: melldaganat. 

Évit remegő hangon hívta fel, hogy elmesélje mi történt. Napokon belül jön a kemó. A sugár. Mi lesz most a hajával? A nőiességével?! Ő nem akar kopasz lenni. Nem akarja a kopasz fejét látni a tükörben, és…most… most hogyan tovább? Évitől várta a csodaszert, hátha ez csak egy rossz álom és a fodrász majd megoldja.

Évi türelmes volt, kihallotta a hangján a kétségbeesést. Majd annyit mondott:

– Kincsem, gyere be hozzám holnap utolsó vendégként: így egyedül is leszünk a szalonban és beszélgetni is fogunk tudni egy kicsit. – 

Másnap a vendég meg is jelent, félve lépett be az ajtón – talán… ha Évi nem tolná le teljesen, jobb lenne egy pici hajacskával? Csak egy icipici, pár centissel? Talán… most ezt hagyjuk is, inkább hazamegy, majd visszajön ha már nagyon nagyon muszáj? Talán most van szüksége életében utoljára fodrászra? – röpködtek a gondolatok a fejében.

Évi megpillantotta és szívből jövő meleg öleléssel fogadta:

– Gyere, csücsülj le! Bolondozzunk kicsit! – mondta, majd az első síráson túlesve tényleg, elkezdtek nevetgélni, sztorizgatni. Évi közben a vállig érő hajból vágott egy Kleopátra frizurát:

– Nézd kincsem, tudom, hogy sosem volt bátorságod a rövid hajhoz, nézd milyen jól áll!- mondta kedvesen. A vendég szemügyre vette rövidebb haját a tükörben. Érdekes érzés volt. Rövidebb, mint szokott, de egyáltalán nem volt rossz. 

Majd a csicsergés folytatódott. Beszélgettek az életről, hogy milyen bolond is az ember fiatalon. Sírásig nevették magukat a régi, régi történeteken, mennyi bolondságot átéltek már. 

Kis idő múlva Évi megszólalt:

– Gyere, vágok neked egy igazi merész rövid frizurát! Olyan igazi dögös, vadóc csajszisat! – és így is tett. Rocksztárt varázsolt a vendégéből, aki kezdte elfogadni a rövid hajat is. Évi dicsérte, és mindig az igazat mondta:

– Nézd milyen szép a fejformád! Tudod sok nőnek nem is lehet ilyen rövid haja, mert nem ilyen szépen görbül a tarkójuk. És nézd: neked a füledet sem kell takargatnod, hát szép füleid vannak! – a vendég elkezdte magát Évi szemén keresztül látni. Folytatták a traccspartit, egészen rájuk esteledett. Évi egy kis idő után megszólalt:

– Tudod, ha szeretnéd, maradhat így is. Azt csinálom amit TE szeretnél. De…de szívem szerint én most letolnám, sokkal rosszabb apránként elveszteni a kemóval. Gyere, ragadjuk meg a bikát a szarvánál, és akkor legyél kopasz amikor TE úgy döntesz! – a vendég belement, Évi pedig letolta a haját. Ketten nézték az eredményt a tükörben.

– Évikém… – kezdte a vendég, jókedvűen – egészen elviselhető. Nem látom magam csúnyának! – mondta, nyelve a könnyeit örömében, majd így folytatta:

– Órák óta itt vagyunk, mondd, mennyivel tartozom? Olyan könnyűvé tetted nekem a veszteségfeldolgozást, szeretném meghálálni. – nyúlt is a pénztárcája felé. De Évi így szólt:

– Ne viccelj, nem fogadok el tőled egy forintot sem!

A vendég határozottan így folytatta:

– Évikém, te nem érted mit tettél ma értem. Ránk sötétedett, több frizurát is vágtál nekem, beszélgettünk, nekem muszáj, hogy ezt kifizessem…hogy megháláljam…- Évi a szemébe nézett és a legkomolyabban azt mondta:

– Meg szeretnéd hálálni? Pénzt nem fogadok el. De van egy dolog, amit tehetsz: ígérd meg, hogy meggyógyulsz.

A küzdelem és gyógyulás időszakában a vendégnek nem volt szüksége parókára – mivel nem érezte traumatikusnak a haja elvesztését, nem érezte szükségét takargatni azt. És ezt mind Évinek köszönhette.

Ez kb. 10 évvel ezelőtt történt – mára a vendég haja teljesen visszanőtt és tünetmentesen él egy teljes életet. 

Tudjátok, hallottam már magukat „művelt”-nek vagy „tanult”-nak tituláló emberektől, hogy ő „csak egy…” és fejezd be a mondatot ahogy szeretnéd. 

„Csak egy körmös” vagy „csak egy kozmetikus”, neki „csak érettségije van” vagy talán még az sincs. 

A helyzet azonban az, hogysokszor egy több diplomával rendelkező ember többnek képzeli a saját érzéseit és kifinomult elvonatkoztatásait (és így önmagát) másokénál. 

Az emberi beleérzést nem diplomával, hanem szívvel adják. A szívvel rendelkező ember pedig – ha teheti – felemel másokat. Nem azért, hogy jobbnak vagy nemesebbnek érezze magát másoknál, nem, nem. 

Pusztán azért,mert Ő ilyen. 

És ha szíved nincs, semmid nincs.