NINCS olyan életcél, mely túl kicsi lenne, ha a Nálunknagyobbjó inspirálja azt.

(Tudjuk: „Légy egy fűszálon a pici él. S nagyobb leszel a világ tengelyénél”- József Attila)

Az, hogy az ember magát nehezen látja a természet részeként, csúfondáros és arrogáns – nagy jólétünkben hajlamosak vagyunk kiirtani a saját természetes környezetünket profitért cserébe. Kevés ember ismeri fel ezt, és még kevesebb tesz érte – és még annál is kevesebb kap érte elismerést.

Sebastião Salgado és felesége, Lélia Deluiz Wanick Salgado esete viszont gyönyörű ellenpélda, szemlélteti, hogy dönteni igenis, hogy lehet másként.

Saldago, ismert fotográfus volt, azután tért vissza hazájába, hogy dokumentálta a ruandai népirtás embertelen barbárságát – ez minden létező módon kimerítette őt, véglegesen csalódott az emberiségben és a kiégés szélére került. Hazatérve Brazíliába azonban még azzal is kellett szembesülnie, hogy az emberi pusztítás hazája vadregényes táját is elérte: az egykor élénk, burjánzó esőerdőből egy kihalt, lecsupaszított, élettelen táj maradt. 

Pusztulást látott mindenhol, ahova az ember keze elért.

A házaspár azonban úgy döntött, hogy missziójukká teszik a természet újjáélesztését maguk körül: 4 millió facsemetét ültetett, ezzel teljességgel új életet adva az erdőnek. Visszatért az állatvilág, s ahol korábban halálos csend uralkodott, ott ma madárcsicsergés és rovarzümmögés tölti be a teret. 

Végső soron: az ember keze nyomából nemcsak pusztulás, de élet is tud fakadni – egy egész élővilág épült újjá a nulláról.

A belső mélyebb cél (ha tetszik: elhívás) beszél hozzánk, és – ha meg mered hallani – bármire elhívhat: lehet az akár olyan egyszerűnek tűnő „apró semmiség”, mint a faültetés. A Nálunknagyobbjó így birizgálja a szívünket és inspirál arra, hogy felemeljük magunkat és így egymást – hiszen a mélyebb cél mindig a magasabb jót szolgálja, és mindig élethez vezet.

Forrás: Photographer And His Wife Plant 2 Million Trees In 20 Years To Restore A Destroyed Forest And Even The Animals Have Returned